• nyitóoldal
  • sitemap
  • english
 
  • Impresszum
  • Jogi tudnivalók
  • CÉGÜNKRŐL
  • SZOLGÁLTATÁSAINK
  • DÍJTÁBLÁZAT
  • ON-LINE ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
  • optikai szolgáltatás
  • ADSL
  • wireless
  • domain és web tárhely

Optikai kábel (üvegszál)

Az optikai kábel nem más, mint egy nagyon tiszta kvarcüvegből vagy műanyagból igen vékonyra kihúzott szál, amelyet egy külső védőburok vesz körül. A szálban nagyon gyorsan lehet fényimpulzusokat továbbítani. Ezt úgy valósítják meg, hogy az üvegszál egyik végén egy erre a célra szolgáló eszközzel (LED dióda) bevilágítanak, és fényt a szál másik végen egy ugyanilyen eszközzel érzékelik. A világítás intenzitását változtatva a továbbított jelek megkülönböztethetők. A fény az üvegszálban sorozatos fénytörésekkel terjed, és mindvégig a szálon belül marad. Az optikai szál átmérője sokkal kisebb a hagyományos kábelekénél, ezért több szálat kötegekbe kötnek, és így több kapcsolatot építenek ki egyszerre. Ma már a telefonközpontok összekötésére is ilyen kábeleket használnak. Mivel az üvegszál fényimpulzusokat továbbít, a zavaró elektromos hatásoknak kitűnően ellenáll.

Az optikai hálózatok elterjedése részben a száltechnológia fejlődésének köszönhető. A hetvenes években egy kilométer távolságon még 20 decibel volt az optikai szál csillapítása (vagyis az optikai szál a jel energiájának 99 százalékát nyelte el), a mai szálak vesztesége egy kilométeren 0,2 - 0,3 decibel, vagyis 5-7 százalék az energiaveszteség. Így egy erősítés nélküli kábelszakasz 100 kilométer hosszú is lehet. Az optikai kábelek nem egyetlen szálból állnak, hanem több tucatból vagy több százból. A szálak fényvezető magját a mag törésmutatójánál nagyobb törésmutatójú réteg veszi körül, emiatt a fényimpulzus visszaverődik róla, és folyamatosan a magban halad.

Előnyei: érzéketlen az elektromágneses zavarokra, nagy sávszélességű, nagy távolság hidalható át, nem hallgatható le.

Copyright 2008 InterEuro Computer Kft. Minden jog fenntartva.